GYÓGYÍTÓ KÉZ

Németh Lívia kineziológus és reflexológus honlapja

Szeretettel köszöntöm honlapomon!

A természetgyógyászattal 35 éves koromban kerültem kapcsolatba egy betegség kapcsán. Orvosi segítség nem lévén a sors rákényszerített arra, hogy egyre több könyvet olvassak, ismereteket gyűjtsek a betegségemről és egyéb alternatív gyógyítási módszerekről.

Az agykontroll elvégzése volt a következő lépés.  Ezután az orvosom tanácsára egy kineziológushoz fordultam további segítségért. 

A kineziológia módszere hozta el számomra a gyógyulást.  Az életem teljesen megváltozott. Már tudtam, mikor és hogyan szereztem ezt a betegséget, és azt is, hogy mit tehetek azért, hogy újra egészséges legyek. Tudtam, hogy itt most nekem kell tennem magamért, nekem kell teljesen megváltoznom, a csendes, a békesség kedvéért hallgatni tudó, belül őrlődő embernek meg kell halnia. Az ujjászületésem, az átváltozásom megkezdődött!

Először csak magam és családom segítésére tanultam a kineziológia módszerét.  A saját gyógyulásom után 2 évvel már tudtam, hogy ez nem elég,  a lehető legtöbb embernek szeretnék a segítségére lenni élete megváltoztatásában. Csodát egyedül egy orvos, természetgyógyász sem tehet, de velünk együtt a csodák megvalósulnak! 

A lélek gyógyítása mellett a testet is kezelni kell. Erre választottam a reflexológiát, a nyirok masszázst és a Bemer terápiát.

A kineziológia a reflexológiával nagyon jól kiegészítik egymást, hisz a talpunkon is ott van az egész életünk, a belső szerveink állapota. A nyirok keringés fokozásával, Bemer terápiával, segithetjük az immunrendszer működését, az öngyógyító folyamatok beindítását.

A lelkünk mélyén, a testünk közepén van a mi kezdő pontunk, a mi mandalánk. Mi is a mandala és hogyan lehet a gyógyítás szolgálatába állítani? Mindezekre válasz a " Gyógyító mandalák" menüpont alatt.                                                       

Hogy miért kezdtem el mandalát festeni?...hisz látszólag nem tartozik az eddigi tevékenységi körömbe. A kíváncsiság hajtott! Tudni akartam, tudok-e még festeni, rajzolni, ha igen, milyen technikát kellene választanom, van-e még valamilyen szikrája bennem a tehetségnek, ami még gyermekkoromban meg volt. Szentendrére jártam festést tanulni, itt szólított meg a mandala. Annyira, hogy teljesen rabul is ejtett! :)

Szeretettel, pozitív hozzáállással, vidáman és harmóniában várom a hozzám fordulókat itt, a béke szigetén! Vigyor
 
Németh Lívia

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 6
Heti: 53
Havi: 269
Össz.: 58 254

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
GYÓGYÍTÓ KÉZ - © 2008 - 2024 - nemethlivia.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »